TTIK szociális juttatások és alaptámogatás

Kedves TTIKs hallgatók!

A Szociális Ösztöndíj táblázatban csak azon hallgatók neptun kódja szerepel akik a szabályzatnak mindenben megfelelő érvényes pályázatot nyújtottak be.
Közülük részesült támogatásban, a DJA döntése alapján mindenki aki elérte a minimum 40 pontot. Az alaptámogatás esetében pedig a minimum 85 pontot (erre a támogatásra jóval kisebb keret összeg áll rendelkezésre).

A Tanulmányi Ösztöndíj felosztási rendjében pedig a DJA döntése alapján bevezetésre került a régóta tervezett szakonkénti lebontás.
Ezentúl minden szak esetében megállapításra kerül egy “szakátlag”. A hallgatók személyen kénti átlagának a közép értéke. Ez megmutatja hogy a különböző nehézségű szakokon kik azok a hallgatók akik a többiekhez képest egyértelműen jobban teljesítenek az adott szakon belül.
Ez azt jelenti hogy ezután csak az részesül Tanulmányi Ösztöndíjban aki ennél a szakátlagnál jobban teljesített. Így viszont ők a korrában megszokotthoz képest is magasabb ösztöndíjakban részesülhetnek.

Ehhez a rendszerhez képest ebben a mostani szemeszterben még javasoltunk egy változtatást a DJA számára. Mivel több szak esetében nagyon éles váltást jelent az új rendszer az eddig megszokottakhoz képest, ebben a szemeszterben utoljára még a szakátlag alatt teljesítő hallgatók is részesülnek Tanulmányi (alap)Ösztöndíjban. Azonban csak azok akik a minimum 3,2-es átlagot elérték.

Remélem érthetően fogalmaztam, az esetleges kérdésekkel pedig várunk Titeket a H5 irodán!

Üdvözlettel,
Kovács László
TTIK HÖT elnök

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>