Választások hete 2013

Kedves Hallgatók!

 Ezúton tájékoztatunk mindenkit, ahogyan azt már láthattátok elkezdődött a Hallgatói Önkormányzati Testület Tisztségviselőinek választása.

Most arra kérünk minden aktív státuszban lévő hallgatót (nappali, levelező, esti) hogy szavazatával támogassa az indult jelölteket.

A szavazás 2013. december 9-én (hétfőn) 9:00-kor kezdődik.

 A szavazás időpontja: 2013. december 9-11.
Mindennap 9:00 órától 16:00-ig a kijelölt szavazókerületekben.

 Szavazókörök a következő helyszínen kerültek kialakításra:

I. számú szavazókör – B. épület porta:
-első éves hallgatók számára,

II. számú szavazókör – B. épület porta:
-másod éves hallgatók számára,

III. számú szavazókör – A. épület régi könyvtár mellett:
-harmad éves hallgatók számára,

IV. számú szavazókör – Campus Kollégium főbejárat porta mellett:
a hét féléves képzések utolsó féléves hallgatói, továbbá valamennyi képzési időn túli hallgató számára,

 Érvényesen szavazni max. 28 főre lehet, a jelölt neve melletti négyzetbe elhelyezett „X” jelöléssel.

Minden hallgató hozza magával fényképes igazolványát (diákigazolvány, személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél, stb.), amivel azonosítani tudja magát.

A Hallgatói Önkormányzati Testület a választások alatt egy nagyszabású Választások Hete rendezvénnyel kedveskedik a hallgatóknak. Ugyanis akik leadják voksukat a szavazáson, egy ingyenes belépést biztosító karszalagot vehetnek át erre a programsorozatra, a Választási Bizottság tagjaitól a kijelölt szavazókörökben. A karszalag ingyenes belépést biztosít a három nap idejére a Campus Café szórakozóhelyre.

A program részleteit megtaláljátok a HÖT honlapon, illetve az esemény Facebook oldalán.

Gyere és szavazz, és máris részese lehetsz egy ingyen belépőnek a három napos rendezvényre!

 Döntsd el Te, hogy ki legyen a HÖT tagja!

Üdvözlettel: HÖT